Együtt-Másokért

 

A Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület „Együtt-másokért” emlékérmét dr. Varga Éva elnök alapította 2002-ben. Példájuk, munkásságuk alapján olyan házaspárok kaphatják, akik együtt, házastársakként is sokat tesznek a közösségért. A bronzplakett két egymásba fonódó kezet ábrázol, mely egy virágot tart, jelképezve a mások számára is gyümölcsözővé váló szeretetkapcsolatot.

Odaítéléséről az egyesület vezetősége évente dönt és ezt az elismerést a Házasság Világnapja ünnepségen az egyesület elnöke adja át.

A bronz plakettet egyesületünk ifjú szobrászművésze Mészáros Gergely újra tervezte 2016-ban, mely az élet fáját, a családok fáját ábrázolja.

 

Együtt-másokért emlékérmet kaptak:

2004
Várdai Ferenc és Várdainé Kiss Krisztina
dr. Farkas András és dr. Farkasné Székely Kamilla
Barkóczy  Ferenc és Barkóczy  Ferencné
Szován Géza és Szovánné Gondolovics Anikó
Sinkó Zoltán és Sinkóné Kancsár Tünde
Etlinger János és Etlinger Jánosné
Ihász Sándor és dr. Fekete Zsuzsanna
dr. Márki László és dr. Márki Lászlóné
Bíró László
2005
Németh József és Varga Éva
Mészáros János és Mészárosné dr. Iharossy Margit
Kovács János és Kovács Jánosné
2006
Buschbach László és Buschbach Lászlóné
Szekeres Jenő és Paksicza Éva

Együtt-másokért emlékérmet kaptak:

2007
Benkő Ágota és férje
Máté Károly és Máté Károlyné
2008
dr. Szabó Endre és dr. Szabó Endréné
Arató Csongor és Aratóné Erdelecz Teréz
Sámson László és Sámson Margit
2009
dr. Kovács László és dr. Kovács Lászlóné

Együtt-másokért emlékérmet kaptak:

2010
Srp Gyula és Rita
2011
Tóth József és Erika
Kevey Balázs és Bea
2012
Dabóczy Ferenc és Hegedűs Gyöngyi
Taller Ferenc és Taller Márta
Kolozsi István és Kolozsi Noémi

Együtt-másokért emlékérmet kaptak:

2013
Kis Márta és Horváth István
Réder József és Ági
Izsák Ferenc és Ildi
2014
Béres-Korpics házaspár
2015
Pásztor Csaba és Adrianna
Babay Balázs és Erzsébet
Kovács Tamás és Emese

Együtt-másokért emlékérmet kaptak:

2016
Herbert Gábor és dr. Nagy Margit
Pillmann Gábor és Pillmann Edit
2017
dr. Szente József és dr. Lovász Mária
Mózes Endre és Mózesné Müller Melinda
2018
Király Zoltán, dr Király Zoltánné,
Kardos Botond és Kardosné Gyurkó Katalin
Keresztesné Forche Éva, Keresztes István

Együtt-másokért emlékérmet kaptak:

2019
Páprádiné Szilczl Dóra, Páprádi József
Légrádiné Eichammer Mária, Légrádi Tamás
2020